Egy csöppnyi rémmese

2010. augusztus 17., kedd

Egy csöppnyi rémmese

S most jő egy álom, tündér szárnyon.
Fájó szívem széllel táncol
S most jő a mámor, halálos fátyol.
Egyedül járod elhaló táncod.

Az erdő
A fák hatalmasak, az erdő neszeit visszhangozza a szél. Az egyik fán, egy öreg hinta van, benne egy lány ül és énekel. Dala fájón rebben a hárslevél illatú levegőben, ő maga is könnyezve hajtja hintáját. A nap gyengén szűrődik át a fák szorosan záródó levelei között.
Gyors léptek zaja töri meg a gyászos hang nyugalmát, egy ifjú jelenik meg. Képtelen összeszedni gondolatait, remegő kezeiben véres tőr nyugszik. A lány abbahagyja dalát, kiszáll a hintából és az imént érkezőhöz lép. Jéghideg kezeivel végigsimít a fiú arcán, hogy megnyugtassa. Tette hasztalan. Még mindig nem hagyja el értelmes szó ziláló ajkait, a lány mintha így is megértené, rohanni kezd az irányba, ahonnan a másik az előbb jött. A fiú immáron egyedül térdre esik, s csak szomorúan tekint utána.
Rohan a lány, hosszú ég kék ruhája szakadozik, ahogy fennakad az apróbb ágakon. Az erdő egyre komorabb és sötétebb, mintha magába csábítaná, húzná őt a sötét. Majd egy tóhoz ér a gyönge teremtés, a víz feketén hívogatja lelkét.
Belegyalogol, teljesen ellepi testét a víz, valami megfoghatatlan lent tartja őt. Hosszú perceken át fuldoklik, végül reményét feladva nem mozdul. Haját gyöngéden tekergeti a sötétlő gyilkos tér.
Hirtelen ragadja meg valaki, kihúzza őt. A megmentő vörös fényben ragyog. A lány köhögésben tör ki, miközben féltő karok ölelik harcoló testét. Lélegzése lassan áll helyre. Az idegen magához szorítja és annyit suttog fájdalmasan a lány fülébe:

Meg kellett tennem

Az erőtlen lány gondolatai és érzelmei elszabadulnak, őrjöngeni kezd. A tőrt, ami még az ifjú kezében volt, az ő ujjai szorítják. Az elméje teljesen elborult, nem létezik számára a külvilág. Megmentője alig lélegzik, mellkasa minden egyes lélegzetvételért küzd, magához húzza gyilkosát, s csókkal jutalmazza a tébolyult lányt.
A megmentő belehal a sebekbe, amiket a gyenge teremtés okozott. A lány ráeszmél tettére. Felsikolt fájdalmában és zokog, már hiába csókolja, megmentője halott, élettelen ajkai nem vágynak többé csókjaira.
Órák múlva elcsendesedik, feláll a lélektelen test mellől. Szeméből kék könnyek hullnak s visszasétál a megnyugvást adó fához. A hintánál az ifjú felnéz a lányra. Végignéz a testén. A vérfoltokat látva a szakadt hó - kék ruháján hátrálni kezd. A gyilkos lány dühösen ordít rá:

Kotródj

A lány útja a hintájához vezet. Ismét felhangzik a gyászos dal, könnyei vérrel keveredve hullnak. A lelke vérzik, az öreg szomorúfűz alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gondolatok nagyoktól és kicsiktől

“Létének törvénye határozza meg minden embernek, hogy hol tart életútján: a gondolatai, amelyeket jellemébe épített, juttatták oda, és életének rendszerében nincs egyetlen véletlen rész sem, hanem minden egy tévedhetetlen törvény működésének eredménye. Egészen addig, amíg egy ember magát külső körülmények teremtményének tartja, sodródni fog a körülményekkel; de amint ráeszmél, hogy ő teremtő erő, és képes rendelkezni lényének rejtett talaja és magjai felett, amelyekből a körülmények kifejlődnek, saját maga irányítója lesz. Azt, hogy a külső körülmények a gondolatokból nőnek ki, minden ember tudja, aki egy ideig gyakorolt önkontrollt és tisztulási folyamaton ment keresztül, hiszen azt tapasztalta, hogy körülményei pontosan olyan mértékben változtak, amennyire mentális állapota változott.” (James Allen: As a Man Thinketh)

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.” (Wass Albert)

“Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak “kárhoztatva” valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk “szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk “felvesz”, és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.” (Napoleon Hill)

“Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.” (Wass Albert)

"Nevess, s a világ veled nevet." Földre rogytam, és sírtam, s a világ tényleg nevetett. (Tatjana S. Hanan)

"A történelmet azok írják, akik felakasztják a hősöket."

"Van ami akkor is igaz, ha nem hiszel benne."

“A barátság oka nem lehet véletlen, sem az egymásra utaltság. Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.” (Wass Albert)

“Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.” (Gabriel García Márquez)

- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg – mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
- Minden bizonnyal – feleltem.
- Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

“Légy az, amivé felebarátaid akarod, hogy váljanak. Ne szavad, hanem lényed legyen prédikációd.” (Henri Frederic Amiel)

“A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, hogy az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.” (Gabriel García Márquez)

“Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.” (Gabriel García Marquez)

“Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.” (Anthony de Mello)

“Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” (Márai Sándor)

“Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége néha, az Emlékezés.”
(Bánáti Szohner Sándor)

“Ábrándozás az élet megrontója mely kancsalul, festett egekbe néz.” (Vörösmarty)

„Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.” (Gabriel García Márquez)

Christine Morgan - Hajnalok hajnalán

2010. augusztus 17., kedd